Betegségek
Agyhártyagyulladás (meningitisz)
Agyhártyagyulladásnak a központi idegrendszert körülvevő hártyák gyulladásos megbetegedését nevezzük, amelyeket vírusok vagy baktériumok okoznak.
Alsó húgyúti fertőzés
Az alsó húgyúti fertőzés a hólyag, és a húgycső fertőzését jelenti. Jellemző tünete a gyakori vizelési inger, csípős, fájdalmas vizelés. A vizelet kellemetlen szagúvá válik, sokszor véres.
Alvászavar
Az alvás legfontosabb élettevékenységeink egyike, biztosítja szervezetünk regenerálódását, egészségünk megőrzését. Amennyiben tartósan (hetek-hónapok óta) érzékeljük alvásunk nehezítettségét, forduljunk orvoshoz.
Alzheimer kór
Az Alzheimer kór a szellemi képességek hanyatlásával járó megbetegedés, amely jellemzően 65 éves kor felett jelentkezik. A betegség idült lefolyású, kialakulásának oka ismeretlen. A beteg emlékezete, intellektuális teljesítménye egyre csökken.
Angina pectoris
A szív csökkent oxigénellátása miatt jelentkező fájdalmat nevezzük angina pectorisnak. Legnagyobb veszélye, hogy szívinfarktusban folytatódhat, így azonnali kardiológiai kivizsgálás szükséges!
Arcidegzsába (trigeminus neuralia)
Villámcsapásszerű, 1-2 másodpercig tartó éles fájdalom az arcon keresztül, mely leginkább az áramütéshez hasonlítható. A fájdalom jellemzően csak az arc egyik felén jelenik meg.
Basalioma
A basalioma a leggyakrabban előforduló rosszindulatú, alapsejtes bőrdaganatok egyike, amely a hám legalsó rétegéből ered.
Basedow-kór
A Basedow-kór mindkét nemnél előfordulhat, leggyakrabban azonban a 20 és 50 év közötti korosztályt érinti, a nőknél ötször nagyobb számban tapasztalható megbetegedés.
Bechterew-kór (bambusznádgerinc)
Krónikus, gyulladásos ízületi betegség, amely fokozatosan halad előre. A betegség kezdeti tünetei deréktáji vagy háti fájdalom, mely elsősorban éjjel jelentkezik, reggel a hát merevsége jellemző, mely mozgásra oldódik.
Bélelzáródás
A bélelzáródás során a bélrendszer táplálékot és salakanyagokat továbbító funkciója szűnik meg, a belek részlegesen vagy teljesen elzáródnak. Az elzáródás a vékony- és vastagbél bármelyik szakaszán előfordulhat.
Botulizmus
A botulizmust a botulin nevű idegméreg okozza, mely az egyik legmérgezőbb ismert toxin. Ezt a toxint a clostridium botulinum nevű baktérium termeli. Blokkolja az idegrendszert, és megbénítja a mozgatóizmokat.
Bulémia
A bulímia nervosa evési rohamokkal járó pszichoszomatikus kényszerbetegség. A beteg rövid idő leforgása alatt nagy mennyiségű ételt fogyaszt el. Az elhízástól való félelem miatt a beteg hánytatással, hashajtók szedésével és intenzív testedzéssel védekezik.
Chlamydia
A chlamydia az egyik legelterjedtebb, nemi úton terjedő megbetegedés. A betegséget a Chlamydia trachomatis nevű baktérium okozza, mely a nemi szervek hengerhám sejtjeihez kapcsolódik.
Crohn-betegség
A Crohn-betegség a bél krónikus, rohamokban jelentkező gyulladásos megbetegedése. Jellemzően a vékonybél utolsó szakaszát és a vastagbelet érinti, de a szájüregtől a végbél nyílásáig bármely szakaszban előfordulhat.
Csontritkulás (osteoporosis)
A csontritkulás a csont minőségi és mennyiségi változását jelenti, mely során a csont szerkezete gyengül, károsodik. Ásványi- és szerves anyagokból egyaránt kevesebb lesz a csontban, csökken annak sűrűsége ill. tömege.
Cukorbetegség (diabetes mellitus)
A cukorbetegség gyakran előforduló, mindkét nemet egyformán érintő anyagcsere-rendellenesség, melyet a hasnyálmirigy által termelt inzulin nevű hormon hiánya okoz.
Depresszió
A depresszió pszichiátriai megbetegedés, melynek jellemző tünetei a lehangoltság, szomorúság, érdeklődés és öröm elvesztése, jelentős testsúlyváltozás (fogyás vagy hízás), fáradtság, letargia, alvászavarok.
Derékfájás
A derékfájás leggyakoribb okai a görcsös gerinckörnyéki izmok, az összenyomott porckorongok, a nem megfelelő emelés és cipekedés, gerincsérv, különböző csigolyabántalmak, valamint a gyulladásos, reumás eredetű megbetegedések.
Dohányzás-függőség
Legkárosabb hatásai:
Krónikus légúti betegségek – Tüdőtágulat, krónikus hörghurut.
Daganatos megbetegedések – a dohányzás ajak,- szájüreg,- gége,- nyelőcső,- tüdő,- légcső,- és hörgőrákot okozhat.
Ekcéma
Az ekcéma a bőr felszínes gyulladása, amely hólyagokat, bőrpírt, duzzanatot, nedvedzést, pörkképződést, hámlást és rendszerint viszketést okoz.
Elhízás
Elhízás az egyik legjelentősebb egészségügyi probléma, mely rizikófaktorként szerepel számos betegség kialakulásában. Ha az egyén testsúlya a kívánatosnál 20%-kal nagyobb, akkor elhízásról beszélünk.
Emlőrák
Rosszindulatú emlődaganatának száma évről évre nő, hazánkban leggyakoribb rák forma a nők körében, évente 7500 új beteget fedeznek fel, és 2300 nő halálát okozza.
Epeúti pangás, epekőbetegség
Az epeúti pangás az epe leggyakoribb betegsége. Epekövek epehólyagban és a közös epevezetékben képződhetnek. Az epeváladék vizet, epesavas sókat, lecitint, koleszterint és egyéb anyagokat tartalmaz, melyek a máj méregtelenítő funkciója során keletkeznek.
Epilepszia
Az epilepszia az idegrendszer betegsége, amely görccsel kísért vagy görcs nélkül jelentkező rohamok egymás után következő megnyilvánulásaiból áll. A rohamok az agyban található idegsejtek nagy erejű elektromos kisüléseiből keletkeznek.
Érelmeszesedés (atherosclerosis)
Népbetegségnek számító elváltozás, mely során az ér falában kásás tapintatú meszes anyag halmozódik fel. Érelmeszesedésre hajlamosító állapotok a magas vérnyomás, kóros vérzsírértékek, bizonyos kórokozók
Farkasvakság
A beteg szürkületben, félhomályban feltűnően gyengébben lát, mert a szem képtelen azonnal alkalmazkodni a fény utáni sötétséghez. Ennek oka a szem ideghártyája széli részein elhelyezkedő látóidegsejtek, a pálcikák pusztulásat.
Fejfájás
Leggyakrabban a homlokon, a halántékon, és a tarkótájon jelentkező kellemetlen fájdalom. A fejfájás a legtöbb embernél stresszes eredetű, de szervi megbetegedések is állhatnak a hátterében.
Fenilketonuria- PKU, phenylketonuria
A fenilketonuria a fenilalanin nevű aminosav anyagcsere-zavara, melynek következtében mérgező anyagok keletkeznek a szervezetben.
Gégerák
A gégerák szerencsére a viszonylag jól gyógyítható rákok közé tartozik, különösen akkor, ha nagyon hamar felfedezik a betegséget.
Gombás bőrbetegségek
A gombák általában a bőr felső rétegét fertőzik meg, de bizonyos körülmények esetén (pl.: immunhiány, legyengült szervezet) a mélyebb, bőr alatti szövetekbe is hatolhatnak.
Gyomor- és nyombélfekély, refluxbetegség
Általában a pesszimista, szorongó, rossz kedélyű embereknél gyakori. Az állandó szorongás és a vegetatív idegrendszeri zavar következtében a gyomor ill. a nyombél vérellátása a fekély helyén romlik, a sósav elválasztódás fokozódik.
H1N1
A H1N1 influenzát általában nagyon magas láz, fejfájás, rossz közérzet, izomfájdalom, elesettség, az orr és a légutak nyálkahártyájának duzzanata jellemez, illetve ezekhez társulhat még hányás, hasmenés.
Hasnyálmirigy gyulladás- pancreatitis
A hasnyálmirigy gyulladásának számos kiváltó oka lehet, melyek hatására az ott termelődő emésztőenzimek már a mirigyen belül aktiválódnak, és károsítják a sejteket.
Hepatitis A – járványos májgyulladás
Májgyulladás (hepatitis) számos ok következtében alakulhat ki. A májgyulladást okozó fertőző ágensek egy csoportját képezik a hepatitis vírusok, melyek közvetlenül a májsejteket támadják.
Hepatitis B
A hepatitis B a leghosszabb lappangási idejű fertőző májgyulladás. A vírus nagyon erősen fertőző, a betegség akár egyetlen csepp testnedvvel is átvihető.
Hepatitis C- krónikus májgyulladás
A HCV felelős hazánkban évente körülbelül 3000 beteg májzsugorának kialakulásáért és 600 májrákos esetért. A gyulladás véglegesen és súlyosan károsítja a májsejteket, így a beteg szerv idővel nem tudja ellátni feladatát.
Hererák
A fő panasz a herében hirtelen fellépő fájdalom vagy a herében fájdalmas duzzanat észlelhető, ritkábban egy tapintható csomó.
Herpesz
Vírus okozza, mely normális esetben is megtalálható a szájban és az emésztőcsatornában.
Hiperkoleszterinémia – magas koleszterinszint
A magas koleszterinszint egy, a veszélyeztető tényezők közül a túlsúly, a mozgáshiány, a dohányzás, a magas vérnyomás, cukorbetegség, a gyógyszer-mellékhatások, a stressz, az egyéb környezeti tényezők, valamint az öröklött tulajdonságok mellett.
HPV fertőzés – Humán Papillóma Vírus
A HPV-nek több mint 130 típusa ismert és ezek közel egyharmada nemi úton terjed. Leggyakrabban szexuális úton adódik át. A betegség már a tünetmentes lappangási idő alatt is fertőző.
Infarktus- szívinfarktus, akut myokardiális infarktus
Szívinfarktusról akkor beszélünk, ha a szívizom egy része oxigénhiány miatt elhal. Oxigénhiányos állapothoz vezethet, ha egy véralvadék hirtelen elzár, vagy erősen beszűkít egy artériát a szívben.
Influenza
Az influenza vírusos megbetegedés, mely köhögéskor, tüsszögéskor és beszéd közben keletkező légúti váladékcseppecskék révén, cseppfertőzéssel terjednek.
Ínhüvelygyulladás
Az ínhüvelyek a test bizonyos részein (kézfej, csukló, lábfej, boka) az inakat magába foglaló alagútszerű képződmények. Feladatuk, hogy a bennük lévő nyákszerű anyag révén az inak mozgását megkönnyítsék, súrlódásmentessé tegyék.
Irritábilis bél szindróma – IBS
Az irritábilis bél szindróma oka pontosan nem ismert. A tünetek kialakulásában a bél fokozott érzékenysége (irritábilitás), az összerendezett bélmozgás zavara és a fokozott fájdalomérzés játszik szerepet.
Jégárpa
A jégárpa a szemhéjszéli olajos váladékot termelő mirigyek elzáródása, a váladék pangása következtében keletkező, krónikus gyulladásos folyamat.
Jóindulatú prosztata-megnagyobbodás
A prosztata (dülmirigy) a húgyhólyag alapja és a medencefenéki izomzat között elhelyezkedő dió nagyságú, barnás színű, mirigyes szerv, mely körülveszi a húgyhólyag közeli húgycsőszakaszt.
Klimax
Klimax Változás kora, a női nemi hormonok termelődésének fokozatos leállása, általában 44-52 éves kor között következik be. A menopauzát kb. 5-6 évvel megelőző majd 5-6 évvel követő időszakot klimaxnak nevezzük. A klimaktériumnak három fázisa különíthető el....
Koleszterinszint emelkedés – hyperkoleszterinaemia
A magas koleszterinszint egy, a veszélyeztető tényezők közül a túlsúly, a mozgáshiány, a dohányzás, a magas vérnyomás, cukorbetegség, a gyógyszer-mellékhatások, a stressz, az egyéb környezeti tényezők, valamint az öröklött tulajdonságok mellett.
Köszvény – húgyvérűség
Az anyagcsere zavarából adódó betegség, Magyarországon nem ritka. Igen fájdalmas ízületi gyulladás, amelyet nátrium-urát kristályok lerakódása okoz.
Kötőhártya-gyulladás
A kötőhártya-gyulladás, a szem kötőhártyáját érintő gyulladásos folyamatok összefoglaló neve. Az egyik legelterjedtebb szemészeti betegség.
Krupp
A krupp jellemzően a csecsemők és a kisgyermekek betegsége, melyet főleg vírus-, ritkábban baktériumfertőzés okoz.
Láb- és körömgomba
A láb gombás fertőzése az egyik leggyakoribb bőrgyógyászati panasz. Legtöbbször a lábujjak között, a talpon jelentkezik hámló, viszkető, hólyagos kiütések formájában.
Laktóz – intolerancia (tejcukor-érzékenység)
A laktózt (tejcukrot) a laktáz nevű enzim alakítja át a vékonybélben felszívódó glükózzá és galaktózzá. Ha ez az enzim hiányzik, az laktózintoleranciát okoz, azaz a szervezet nem tudja átalakítani és hasznosítani a tejcukrot.
Leukémia – fehérvérűség, leukaemia
A fehérvérűség a vérképző rendszer rosszindulatú megbetegedése, amikor a csontvelőben a vérsejtképzés (leggyakrabban a fehérvérsejteké) folyamata kórossá válik, és korlátlan sejtburjánzás kezdődik el.
Lúdtalp
A leggyakoribb panaszt okozó betegség az ún.”lúdtalp”. Az enyhe panaszokat okozó formáktól a legsúlyosabb panaszokat okozó, szinte járásképtelenséget előidéző elváltozások megtalálhatóak.
Lues – Syphilis, szifilisz, vérbaj
A szifilisz (luesz, vérbaj) a klasszikus nemi betegségek egyike. Kórokozója a Treponema pallidum baktérium. A vérbaj sexuális úton terjed, vagy a magzati életben elszenvedett fertőzés következtében jön létre.
Lumbágó – derékfájás
A lumbago hármas tünetegyüttese a deréktáji fájdalom, az ágyéki gerinc melletti izmok „görcse-merevsége”, és kényszertartás az ágyéki gerincen.
Magasvérnyomás betegség – hypertoni, hipertónia
Magas vérnyomásról akkor beszélünk, ha nyugalmi állapotban, nem szélsőséges hőmérsékleti viszonyok között, különböző napokon végzett legalább két, inkább három mérés átlaga nagyobb, mint 140/90 Hgmm.
Méhen kívüli terhesség
Minden olyan terhességet, amikor a megtermékenyített petesejt nem a méhüregen belül ágyazódik be, méhen kívüli terhességnek nevezünk.
Méhnyakrák
Méhnyakráknak nevezzük a méhnyak hámeredetű rosszindulatú daganatát.
Melanoma – bőrrák
A bőr festéktermelő sejtjeiből, a melanocitákból kiinduló rák. A melanoma az ép, a leggyakrabban napfénynek kitett bőrön jelentkező új, kis festékes növedékként kezdődhet, de az esetek csaknem felében már fennálló festékes anyajegyekből indul ki.
Migrén
A migrén rohamokban jelentkező heves fejfájás, visszatérő, lüktető, nagyfokú fájdalom, amely többnyire a fej egyik oldalát érinti, ritkábban kétoldali. A hirtelen kezdődő fájdalmat látási, hallási vagy egyéb idegrendszeri tünetek előzik meg.
Mumpsz
A mumpsz Magyarországon is egyike volt a gyermekkor leggyakoribb fertőző betegségeinek, ez a betegség azonban szinte teljesen eltűnt a kötelező védőoltásnak köszönhetően.
Orrpolip
Az orrpolipok az orrmelléküregekben, illetve az orrkagylókon képződő halvány vagy világosszürke, alapjukról elmozgatható, kocsonyás nyálkahártya-képződmények, vizenyős duzzanatok.
Orrsövényferdülés – deviatio septi nasi
A két orrfelet egymástól elválasztó porcos-csontos lemez egyszeri, vagy akár többszörös oldalirányú görbülete.
Porckorongsérv
A porckorongsérvnek (ill. gerincsérv) a csigolyák közötti porckorongok kiboltosulását nevezzük.
Pánikbetegség
A pánikbetegséget hirtelen, rohamokban jelentkező heves szorongás jellemzi. A roham gyakran visszatérővé válik, kiváltásában nyilvánvaló okot nem találunk.
Pajzsmirigy hormonok
A pajzsmirigy-hormonok a szervezet valamennyi sejtjének aktivitását szabályozzák. Elősegítik a sejtek oxigén felvételét, ezáltal szabályozzák a táplálék fő elemeinek (zsírok, szénhidrátok, fehérjék) sejtszintű hasznosítását.
Prosztata – megnagyobbodás
A kor előrehaladtával a prosztata mérete nő, és ezzel párhuzamosan nyomhatja a húgycsövet, aminek következtében vizeletürítéskor a vizeletsugár vékonyabb lesz, a vizeletáramlás ereje csökken.
Pikkelysömör
A pikkelysömör (psoriasis) egy bőrbetegség, ami a bőrt, körmöket, ízületeket, nagyon ritkán a nyálkahártyákat érinti.
Policisztás ovárium szindróma (PCOS)
A policisztás ovárium szindróma a női meddőség gyakori oka, mely jellegzetes külső, ultrahangos és laboratóriumi tünetekkel jár. A PCO az egész szervezet betegsége.
Reflux
A reflux oka, hogy a megnövekedett hasi nyomás miatt a gyomorszáj kinyílik, és a sav vagy a savgőz a nyelőcsőbe vagy följebb áramlik. A gyomor záró izma nem gyengül meg, hanem az alulról érkező túlnyomás miatt nem képes kellően zárni.
Rekeszsérv
A rekeszsérv az az állapot, amikor a gyomor a has- és melléküreget elválasztó rekeszizom nyílásán keresztül részben a melléküregbe türemkedik.
Rotavírus-fertőzés
A rotavírus egy apró kórokozó, amely a csecsemőknél és a kisgyermekeknél előforduló heveny hányás és hasmenés egyik leggyakoribb oka.
Rövidlátás és távollátás
A rövidlátó beteg a közeli tárgyakat, személyeket élesen látja, a távolban lévő dolgok képe azonban nem a megfelelő helyre, hanem a retina elé vetül.
Rubeola (rózshimlő)
A rubeola egy jellegzetesen enyhe, gyermekkori kiütéses betegség, amelyet a rubeolavírus okoz. Különös jelentőségét a várandós nők megbetegedése adja, mivel a terhesség korai szakaszában történő fertőzés súlyos magzati károsodást okoz.
Sárgaság
Az orvosi értelemben vett sárgaság a sárga epefesték (bilirubin) szintjének vérben történő emelkedését jelenti. A laikusok a sárgaságot a sárga bőrszínnel azonosítják, pedig ilyenkor nem csak a bőr, hanem a szemfehérje is sárga.
Sclerosis multiplex
A sclerosis multiplex krónikus, a központi idegrendszer fehérállományának gyulladásos betegsége, melynek következtében károsodnak az idegsejtek és az idegsejteket körülvevő, úgynevezett myelin.
Szédülés
Szédülés A szédülés egy tünet, mindig fontos tisztázni, hogy pontosan mit értünk alatta. Ezzel a kifejezéssel ugyanis a páciensek számtalan szimptómát illetnek. A szédülés orvosi szempontból azt jelenti, hogy a test és a körülötte lévő tér egymáshoz viszonyított...
Székrekedés
A székrekedés a széklet gyakoriságának vagy mennyiségének tartós csökkenése, vagy erőltetett, nehéz székletürítés. A széklet sokszor kemény göbös és száraz, gyakorta fájdalmas székelés, hasi fájdalom és puffadás társul az alaptünetekhez.
Szívelégtelenség
A szívzörej tulajdonképpen egy tünet, amit szíven belüli és azon kívüli betegség egyaránt okozhat.
Szürke hályog
Szürke hályog A szürkehályog a szemlencse állományának bizonyos fokú, akár teljes elszürkülését jelenti. Az áttetszőség megszűnése megakadályozza, hogy megfelelő fény jusson a külvilágból a szem belsejébe, a retinára, így homályoslátás alakul ki. A fő tünet a lassú,...
Táplálékallergia
A táplálékallergia a szervezet védekező rendszerének megváltozott viselkedése a táplálék egyes alkotóival szemben.
Tetanusz
A tetanusz bakteriális toxin által okozott erős izomgörccsel, úgynevezett merevgörccsel járó bénulás, mely kezeletlen esetben halálos.
Tüdőgyulladás
A tüdőgyulladás a tüdőhólyagocskák, és/vagy a hólyagok közötti tér gyulladásos megbetegedése. Kiterjedése, kórokozói alapján számos fajtája kialakulhat, lehet lebenyes és gócos, okozhatják vírusok és baktériumok egyaránt, és vannak a korábban ismert kategóriákba nem sorolható, ún. atípusos előfordulásai is.
Vesekő
A vesekő kemény, kristályos anyagból van, gyakran kalcium-oxalát, vagy más vegyület alkotja, amely a vizeletben kicsapódik. Az esetek 80%-ában mindkét vese érintett.
Visszérbetegség
Kialakulásában az állandó megterhelés, az álló foglalkozás mellett az öröklött hajlam is nagy szerepet játszik. A visszér rontja az érintett végtag vérkeringését, súlyos esetekben szövődményként trombózis következhet be.
Vérszegénység
A B12 vitamin nélkülözhetetlen a vérképzéshez. Hiányában a vérsejtképzés során hibás vörösvérsejtek keletkeznek. Ezek részben már a csontvelőben elpusztulnak. Összességében így kevesebb vörösvérsejt és benne kevesebb oxigénszállító hemoglobin kerül a vérbe.
Vesemedence gyulladás
A vesemedence-gyulladást minden esetben baktériumok okozzák. Leggyakrabban a bélben előforduló kórokozók.
A fertőzés ritkán a véráram útján terjed rá a vesére és a húgyutakra, többnyire felszálló fertőzés okozza a megbetegedést.
Miként léphet velünk kapcsolatba?
Telefonon
Mobil: +36 (30) 698-6452
Földi t.: +36 (1) 794-9179
E-mailben
Cím: info@dimenzio.net
Személyesen
1054 Budapest, Vécsey u. 3.
Megtekintés térképen…